Az ASE "Paramánia" Szakosztálya a korábbi terveinek megfelelően megtartja a január 23-ra, szombatra tervezett helyi pótközgyűlését (regisztrációs díj fizetése, ernyők légialkalmassági vizsgálata és adminisztráció, valamint mentőernyő-hajtogatás és aktuális dolgok megbeszélése végett) Fedémesen, mert különféle okok miatt más időpontot nem találtunk megfelelőnek.


Mi is kaptunk meghívót a Biztonságtechnikai Szimpóziumra, és a szakosztályunk tagjai közül néhányan (főleg, akik a január 2-i közgyűlésünkön itt voltak), el is mennek, de elsősorban a vasárnapi rendezvényekre. A többségünk számára azonban inkább szervezünk egy helyi szimpóziumot a következő egy-két hónapon belül, amelyen szívesen látjuk az ország keleti felén működő többi szakosztály, klub és egyesület tagjait is.
Szinte kizárt, hogy az összes hazai (legálisan repülni szándékozó) siklóernyős és sárkányos egyazon időpontban el tudjon menni a dunántúli rendezvényre, nem is férnének be valamennyien egyszerre, ezért is indokolt még egy ilyen, ismeretbővítő konferencia.
Időpontjáról, amint biztos, itt lesz az infó!
Nálunk borkóstoló ugyan nem lesz, de igény esetén a sporttársak megvendégelése szóba jöhet, pl. vaddisznópörkölttel, vagy fakultatív módon, reformkonyhai húsmentes eledelekkel.