Közgyűlés
Sziasztok!
A fedémesi starthelyek és leszállók kezelésében, karbantartásában és használatában leginkább érdekelt helyi baráti kör (hivatalosan: szakosztály) közgyűlés-szerű, évzáró és új év kezdő összejövetele 2010. január 2-án, szombaton lesz a helyi művelődési házikóban. Mindenkit szívesen látunk, aki szívesen itt lesz, függetlenül attól, hogy melyik siklórepülő szervezet tagja. Akik pedig 2009-re az ASE "Paramánia" Szakosztályába (vagyis hozzánk) regisztráltatták magukat, lehetőleg tényleg jöjjenek is el. Az összejövetel legfontosabb témája, hogy maradjunk-e az ASE egyik szakosztálya, vagy térjünk át más nézetre, azaz a SIRESZ-hez csatlakozzunk, netán alakuljunk önálló egyesületté, szövetséggé, párttá, felekezetté, miegyébbé, és kérvényezzük az NKH-tól a saját tematikánk szerinti oktatás és működés lehetőségét. A megjelentek véleménye alapján döntjük el ezt a fontos kérdést.
Mindamellett sort kerítünk a csapatunk ernyőinek műszakiztatására, a tagság döntésének megfelelő regisztrációs díj befizetésére, és talán még a mentőernyők (hivatalosan: visszatérítő rendszerek) áthajtogatására is.
Gyülekezés: legkésőbb délután 2-kor, ám aki előbb jön, a művelődési házikót már d.e. 10-től nyitva találja a műszakiztatáshoz, illetve ha repülhető az időjárás, a domb is igénybe vehető.
Akinek nem felel meg ez az időpont, legyen szíves a véleményét mielőbb tudatni velem, vagy a helyettesemmel (ZsL: 0630-4178447. UGyuri:0630-2094372 Lásd még: www.paramania.hu ), és legalább a január 23-án esedékes pótközgyűlésünkön megjelenni az ernyője és a reg.díj ügyében.
Mindkét alkalommal továbbképzést is tartunk, meghívott előadóval!!!
-
A fenti hivatalos és baráti ügyektől függetlenül: amennyire lehetséges, kellemes és vidám Karácsonyt, valamint az ideinél lehetőleg boldogabb, de legalábbis problémáktól mentesebb Új Évet kívánok mindenkinek!
Zsédely (y=i) László.